3.3 Az emberek közötti kapcsolatok aspektusa
3.3.1 Az irigység kultúrája
A KKP „teljes egyenlőséget” propagál, „ezért mindenki, aki kiemelkedik, támadás célpontjává válik.” Az emberek irigykedni kezdtek azokra, akiknek jobbak a képességeik, akik gazdagabbak, azaz az ún. „vérszem” betegségében szenvedtek.
3.3.2 Azoknak az embereknek a kultúrája, akik átlépnek egymáson
A KKP arra tanított, hogy „harcolj szemtől szembe és jelents a másik háta mögött”, elvárva azt, hogy az emberek harcoljanak egymással és feljelentgessék egymást. Panaszkodni a másikra, az írásbeli feljelentgetések és rágalom, koholt tények és a kollégák hibáinak eltúlzása az ilyen körmönfont viselkedés mértékévé vált a párthoz való közelségnek és az előléptetés lehetőségének.
3.4 Az észrevehetetlen hatás az emberek viselkedésére és lelkére
3.4.1 Kultúra, amely gépeket csinál az emberekből
A párt azt akarja, hogy az emberek a „forradalmi gépezet meg nem rozsdásodó csavarjai”, a „párt megszelidített eszközei” legyenek, „abba az irányba masírozzanak, amelyet a párt kijelöl”. „Mao elnök katonái hallgatják a pártot, oda mennek, ahol szükség van rájuk és bármely nehéz dologra képesek.”
3.4.2 A jó és rossz összekeveredésének kultúrája
A kulturális forradalom idején a KKP előtérbe helyezte „a szocialista gyomokat a kapitalista terményeivel” szemben. Két évtized elteltével a hadsereg azt a parancsot kapta, hogy lőjenek és öljenek „cserébe a 20 éves stabilitásért”. ”Úgy viszonyulj másokhoz, ahogy nem szeretnéd, hogy viszonyuljanak hozzád” - ez jellemzi a KKP morális felfogását.
3.4.3 Az önkéntes ideológiai agymosás és a feltétlen engedelmesség kultúrája
„Az alsóbb szinten lévők hajolnak meg a felsőbb szinten lévők előtt és az egész párt a KB előtt”. ”Kíméletlenül harcoljatok, kiirtva az öntudatotokban felmerülő egoista gondolatokat.” „Valósítsátok meg lelketek mélyén a forradalmat.” „Maximálisan igazodjatok a Párt KB-hoz.” „A Kommunista Párt nélkül Kína káoszba süllyed.” „Egységesíteni kell az agyakat, rendet és hatalmat.”
3.4.4 Az emberek önkéntes szolgákká átalakításának kultúrája
„A Kommunista Párt nélkül Kína káoszba süllyed.” „Kína olyan hatalmas. Ki tudná irányítani a KKP kívül?” „Ha Kínának vége lesz, ez egy világkatasztrófa, ezért segítenünk kell a KKP-nak, hogy megtartsa vezető szerepét.” A félelem és az önvédelem próbálkozásának következtében a KKP által elfojtott csoportok még radikálisabban nyilvánulnak meg, mint a KKP maga.”
Ez néhány a KKP által használt lózungok közül. Még sok más is létezik ezeken kívül.
Az emberek, akik átélték a kulturális forradalmat, talán még mindig emlékeznek a kor operáira, a Mao szövegeire íródott dalokra, a vég nélküli odaadás táncaira. Sokan még ma is emlegetik az „Őszhajú lány”, a „Harc az alagútban” és az „Aknaháború” szavait. Ezeknek a műveknek a segítségével hajtotta végre a KKP az agymosást, teletömve a fejüket különböző frázisokkal, mint „milyen hatalmas és nagyszerű a párt”, „milyen fáradhatatlanul” harcol a párt az ellenségekkel, hogyan áldozzák fel magukat a párt „hű” katonái a párt nevében, milyen buták és gonoszak az ellenfelek. Nap nap után a propaganda gépezete erőszakkal injekciózta be minden emberbe a kommunista párt meggyőződéseit. Ha megnézzük a „Vörös Kelet - Epikus Költemény” c. musicalt, akkor észrevehetjük, hogy a legfőbb gondolat benne „ölni, ölni és újra ölni.”
Eközben a KKP megalkotta fellépéseinek és társadalmi érintkezésének modorát: sértő megnyilvánulások a tömeges kritika idején, hízelgő, pártot éltető szavak és banális hivatalos formalitások, a „Nyolc pontból álló esszé”-hez hasonlóan. Úgy tettek, hogy az emberek tudat alatt az „osztályharc ideológiáját propagáló” és a „pártot dicsőítő” sablonokat használva kezdtek beszélni. A megfontolt, ésszerű érvelést az uralkodó párt nyelve váltotta fel. A KKP ugyanígy kiforgatta a vallási terminusokat, elferdítve jelentésüket.
És ez még nem minden. A KKP pártkultúrája elferdíti a hagyományos erkölcsi értékeket is. Pld. a hagyományos kultúra értékeli a „hűséget”, ugyanezt teszi a párt, biztatva az embereket a „párt iránti hűségre és odaadásra”. A hagyományos kultúra az „szülő iránti tiszteletet” hirdeti. A KKP börtönbe vethet embereket, akik nem gondoskodnak szüleikről, de a valódi igazság az: ezt azért teszi, mert ellenkező esetben ezek a szülők terhessé válnak a kormány számára. Amikor a Pártnak arra van szüksége, követeli, hogy a gyerekek tagadják meg szüleiket. A hagyományos kultúra szintén hangsúlyt fektet az „odaadásra” és arra, hogy az emberek fontosabbak mindennél, első a nép, utána jön a vezető. Ugyanakkor a KKP elvárja, hogy „vakon kövessék”, méghozzá annyira vakon, hogy feltétlenül higgyenek a KKP-ben és feltétel nélkül engedelmeskedjenek.
A KKP által használt szavak nagyon félrevezetőek. Pl. a Kuomintang és kommunisták között folyó polgárháborút „felszabadító háborúnak” nevezi, mintha az embereket „felszabadítanák” az elnyomás alól. A KKP az 1949 utáni időszakot „az állam átalakítása utáni időszaknak” nevezi, miközben valójában Kína már régóta létezett azelőtt is, mielőtt a KKP létrehozta politikai rezsimjét. A három esztendős éhezést „három esztendős balszerencsének” nevezte, miközben valójában nem volt szó természeti katasztrófáról, hanem ember okozta hibáról. Ha az emberek ilyen szavakat hallottak a hétköznapi életben, öntudatlanul is magukba szívták a KKP által elvárt ideológiával együtt.
A hagyományos kultúrában a zene az emberi kívánságok harmóniájának eszköze. A „Történelmi feljegyzések” 24. fejezetében és a Yue Shue „Jegyzetek a zenéről” c . művekben Sima Qian (145-85) azt mondja, hogy az ember természete szerint tiszta és nyugodt, és érzéseit a külső hatások váltják ki. Ha nem korlátozzuk a szeretetet és a gyűlöletet, akkor az embert végtelen külső csábításoknak tesszük ki, aki hibás tetteket hajt végre. Ezért – mondja Sima Qian – a régi uralkodók a rituálékat és a zenét használták, hogy hassanak az emberekre. A zenének „vidámnak kell lennie, de nem obszcénnek, szomorúnak, de nem lehangolónak”. Érzéseket és kívánságokat kell kifejeznie, de szabályoznia is kell őket. Konfúciusz azt mondta: „Háromszáz verset egyetlen mondatban is ki lehet fejezni – ne gondolj gonoszságra.”
Egy ilyen csodálatos dolgot, mint a zenét a KKP agymosásra használta fel. „A Nagy Szocializmus”, „A kommunista párt nélkül nem lesz új Kína” és ehhez hasonló dalokat énekeltek, óvodáskortól kezdve egészen az egyetemig. Az énekek előadása során az emberek magukba szívták a szavak jelentését. Ezen felül, a KKP a legnépszerűbb népdalok dallamát használta fel, a pártot dicsőítő szövegekkel helyettesítve a szavakat. Ezt a hagyományos kultúra megsemmisítésére és a párt éljenzésére használták.
A pártfelszólalások egyik klasszikus példája „Maonak az irodalomnak és művészetnek szentelt Yan’an-i beszédje”, amelyben mint „két frontot” határozta meg a katonai és kulturális törekvéseket. Kiemelte, hogy nem elegendő egy felfegyverzett hadsereggel rendelkezni, de „irodalmi hadseregre” is szükség van. Hangsúlyozta, hogy az irodalom a politikát kell, hogy szolgálja, és a „proletárirodalom” a „forradalmi gépezet csavarja és fogaskereke.’ Ez a gondolkodási rendszer szülte az „ateizmust” és az „osztályharcot”, amelyek a pártkultúra lényegi részei. Ez gyökereiben mond ellent a hagyományos kultúrának.
A pártkultúra valóban kiváló munkát végzett, segített a kommunista pártnak magához ragadni a hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a társadalom felett. Hadseregéhez, börtöneihez és rendőrségéhez hasonlóan, a pártkultúra ugyanahhoz a kegyetlen politikai gépezethez tartozik, még ha ez a kegyetlenség más természetű is – „kulturális kegyetlenséggel” bír. Ez a kulturális kegyetlenség, megsemmisítve az 5000-éves hagyományos kultúrát, aláásta a társadalmi morált, gyengítette a népakaratot és aláásta a kínai nemzet egységét.
Sokan remélik, hogy Kína jelenlegi politikai rendszerét a nyugati demokratikus rendszer válthatja fel. Valójában, a nyugati demokrácia nagy mértékben a keresztény kultúra alapján jött létre, amelyben „mindenki egyenlő Isten előtt” és ily módon tisztelik benne az emberi természetet és az ember szabad akaratát. Hogyan lehetne felhasználni a despota, embertelen pártkultúrát egy nyugati demokratikus rendszer felépítésének alapjaként?
Utószó
A hagyományos kultúrát különböző támadások érték, kezdve a Song Dinasztiától amelynek hatására elkezdett eltérni a hagyományoktól. Az 1919. május 4. mozgalom után az értelmiség aktív része elfordult a hagyományos kultúrától. Igyekezett Kína számára egy olyan utat találni, amely átmenetet képez a hagyományos kultúra és a nyugati civilizáció között. A kultúra területén felmerülő konfliktusok és változások csupán akadémiai viták maradtak az állam bevonása nélkül. Ugyanakkor a KKP megjelenésével ez a kulturális konfliktus a KKP számára a harc életbevágóan fontos kérdésévé vált. Ily módon a KKP támadni kezdte a hagyományos kultúrát, felhasználva a megsemmisítés nyilvánvaló eszközeit, az értéket elvetette és a hulladékot elfogadta.
A nemzeti kultúra megsemmisítésével egy időben megkezdődött a „pártkultúra” létrehozása. A KKP tönkretette az emberek lelkiismeretét és morális értékrendszerét, ösztönözve a hagyományos kultúrától való elfordulást. Ha a nemzet kultúráját teljesen megsemmisítjük, akkor elveszik a nemzet lényege, és csak üres hangot hagy maga után. Ez nem egy eltúlzott figyelmeztetés.
Ezzel egy időben, a hagyományos kultúra megsemmisítése felmérhetetlen anyagi veszteséget is jelentett a társadalomnak.
A hagyományos kultúra az Ég és az emberek egységét, az ember és a természet harmonikus együttélését értékeli. A KKP az „Ég és Föld harcától” végtelen örömet érzett. A pártkultúra közvetlenül vezetett a természeti környezet komoly pusztulásához, ahova Kína napjainkig eljutott. Vegyük példának a víztartalékokat. A kínaiak megtagadva a hagyományos értékeket, amelyek szerint „a nemes lelkű férj értékeli a jólétet, de tartózkodással fogadja el”, ragadozó módon viszonyultak környezetükhöz, tönkretéve a folyórendszert. Ma Kína 50 ezer kilométernyi folyójának 75%-a nem alkalmas arra, hogy halak éljenek benne, a talajvizek 33%-a sokkal szennyezettebb, mint 10 évvel ezelőtt, és a helyzet még tovább romlik. A Huaihe folyón egyszer egy olyan eset történt, hogy miközben egy kisgyerek játszott az olajjal szennyezett folyónál, szikra pattant ki, amely egy
A hagyományos kultúra becsüli az emberéletet. A KKP azt hirdeti, hogy a „lázadás jogos lehet” és „az emberekkel folytatott harc örömet szerez”. A forradalom nevében a párt megölethetett és hagyta éhen halni emberek 10 millióit. Ez elértéktelenítette az emberéletet az emberek szemében, amelynek következtében megnőtt a hamis, mérgező árucikkek száma a piacon. Pld. Anhui tartomány Fuyang városában több egészséges csecsemőnek fejlődése során rövid maradt a karja és a lába, a teste gyenge és a feje nagy. Nyolc gyerek halt meg hasonló megbetegedésben. A vizsgálat során kiderült, hogy a megbetegedést a kegyetlen és pénzsóvár termelő által készített mérgező tejkeverék okozta. Néhányan a rákokat, kígyókat és teknősöket hormonokkal és antibiotikumokkal táplálják, ipari alkoholt kevernek a borba, ipari olajjal készítik a rizst és ipari fehérítő adalékokkal fehérítik a kenyeret. Nyolc éven keresztül használt egy gyártó Henan tartományban újrahasznosított olajat, nyersolaj termékeket és más rákokozó szereket több tízezer tonna étolaj havi gyártására. A mérgező élelmiszerek gyártása széles körben elterjedt Kínában, nem egyedi jelenség. A kultúra tönkretétele és az erkölcsi hanyatlás hozzájárult, hogy az emberek mindent megtehetnek az anyagi haszon reményében.
A pártkultúra abszolút monopóliumával és kizárólagosságával ellentétben a hagyományos kultúrának hatalmas integráló képessége volt. A virágzó Tang Dinasztia idején a buddhizmus, kereszténység és más egyéb vallások is harmonikusan együtt éltek a konfucianizmus és taoizmus eszméivel. Kína hagyományos kultúrája teljesen nyitott volt a modern európai civilizációra és kultúrára. Ázsia négy tigrise (Szingapur, Tajvan, Dél- Korea és Hong Kong) az „új konfúcianizmus” kulturális vonásait hozták létre, egyesítve a konfúcianizmus erkölcsét a racionális, modern gazdasággal. Fejlődésük bizonyította, hogy a hagyományos kultúra nem gátja a tudománynak és fejlődésnek.
Az igazi hagyományos kultúra az emberi életet a belső boldogság, nem pedig az anyagi jólét szemszögéből értékeli. Tao Yuanming szegénységben élt, de megőrizte életvidám természetét, gyönyörködve „a keleti sövény virágjaiban és a távoli déli hegyek tündöklésében”.
A kultúra nem ad válaszokat olyan kérdésekre, hogy hogyan növelhetjük az ipari termelékenységet vagy hogy milyen társadalmi rendszert részesítsünk előnyben. A hagyományos kultúra feltámasztása azt jelenti, hogy helyreállítjuk a „az Ég, Föld és Természet, az emberi élet iránti tiszteletet és visszatérünk Istenhez”. Ez lehetővé teszi az emberiség számára, hogy harmóniában éljen Éggel és Földdel, és nyugodtan fogadja az Ég által ajándékozott öregséget.
