A KKP gyilkosságokról szóló történelme
Előszó
A KKP 55 éves történelmét vérrel és hazugságokkal írták. Az ezen véres történelem mögötti történetek nemcsak brutálisan embertelenek, de kevéssé ismertek is. A KKP kormányzása alatt, 60 - 80 millió ártatlan kínai embert öltek meg, csonka családokat hagyva maguk után. Sok ember nem érti: miért teszi ezt a KKP. Miközben a KKP folytatja a Fálun Gong gyakorlók brutális üldözését és nemrég is puskalövéssel hallgattatta el a Hanyuan-ban tiltakozó tömeget, az emberek szeretnék végre tudni: a KKP mikor tanul meg szavakkal és nem fegyverrel beszélni.
Mao Ce-tung így foglalta össze a Kulturális Forradalom célját: „A káosz után, amikor a világban újra béke honol, 7 vagy 8 évre rá a káosznak újra vissza kell térni.” Más szóval, 7 vagy 8 évente kulturális forradalomra van szükség, és 7-8 évente emberek tömegeit kell megölni.
A KKP mészárlása mögött támogató ideológia és gyakorlati követelmény húzódik.
Az ideológia szempontjából a KKP hisz a „proletárdiktatúrában” és a „proletárdiktatúra alatti állandó forradalomban.” Azóta, mióta a KKP átvette a hatalmat Kínában, megölte a földtulajdonosokat, hogy megoldja a termelési viszonyok kérdését a falusi körzetekben, megölte a kapitalistákat, hogy elérje a kereskedelmi és ipari reform céljait és megoldja a termelési viszonyokat a városokban. Ennek következtében ez a két osztály teljesen eltűnt, a gazdasági problémák pedig ezzel megoldódtak. Az uralkodó osztály hatalmának megerősítése szintén mészárlást kívánt. A Hu Feng pártellenes és a jobboldalellenes csoportok elfojtása felszámolta az értelmiségieket. A keresztények, Buddhisták és Taoisták meggyilkolása megoldotta a vallás problémáját. A kulturális forradalom idején végrehajtott tömeges mészárlás megerősítette a KKP politikai és kulturális, feltétel nélküli vezető szerepét. A Tiananmen téri vérfürdőt arra használták fel, hogy megelőzzék a politikai válságot és lábbal tiporják a demokratikus igényeket. A Fálun Gong gyakorlóinak üldözése a hit és hagyományos orvoslás kérdését oldotta meg. Ezekre a lépésekre szüksége_ volt a KKP-nak, hogy -megerősítse hatalmát és továbbra is kezében tartsa az irányítást az állandó pénzügyi válsággal szemben (a fogyasztási cikkek ára a KKP hatalomra kerülése után az egeket verdeste és a kínai gazdaság összeomlott a kulturális forradalom után), a politikai válsággal szemben (azon emberek, akik nem akarták teljesíteni a párt parancsait vagy politikai jogokon akartak osztozni a Párttal) és a hit válságával szemben (a Szovjetunió felbomlása, Kelet-Európa politikai változásai és a Fálun Gong ügye). A Fálun Gong ügyén kívül is a politikai mozgalmakat arra használták, hogy felélesszék a KKP pusztító szellemét és ösztönözzék a forradalom iránti vágyat. A KKP arra is használta ezeket a mozgalmakat, hogy tesztelje a párttagokat és likvidálja azokat, akik nem felelnek meg a Párt elvárásainak.
A gyilkosságoknak is gyakorlati okai vannak. A KKP mint csirkefogók és gazemberek csoportja gyilkolni kezdett, hogy megszerezze a hatalmat. Ez példa értékű volt és nem volt többé visszaút. Állandó terrorra volt szükség, hogy megfélemlítsék az embereket és kényszerítsék őket, hogy félelemből elfogadják a KKP önkényuralmát.
Felszínesen úgy tűnhet, hogy a KKP kénytelen volt gyilkolni, mert különböző incidensek történtek, amelyek kiváltották a KKP széles körű gyilkossági mechanizmusát. Valójában azonban a rendszeres gyilkosságok a KKP szükségletét elégítették ki, és ezek az incidensek arra szolgálnak, hogy leleplezzék a párt gyilkosság iránti igényét. Ezek nélkül a fájdalmas leckék nélkül az emberek azt gondolhatnák, hogy a párt jó útra tért, és a demokrácia igényével lép fel, ahogy ezt gondolták az 1989-s demokratikus mozgalomban részt vevő diákok. A mészárlásnak minden 7-8 évenkénti megismétlése arra szolgál, hogy felelevenítse az emberek terrorról kialakult memóriáját és figyelmezteti a fiatal generációt, hogy bárki bármit tesz a KKP ellen, megkérdőjelezi a KKP abszolút vezető szerepét vagy szeretné helyreállítani Kína kulturális történelmét, az megismerheti a proletárdiktatúra vasöklét.
A gyilkosság a KKP számára a legfőbb út, hogy megőrizze hatalmát. Ha a KKP nem növelné véres bűntetteinek számát, feladná a gyilkosságok gépezetét, akkor az emberek bosszút állnának a KKP-n az általa elkövetett bűntettekért. A folyamatos és kiadós gyilkosságok elkövetése még nem volt elég, ezt a legbrutálisabb módon kellett elkövetniük, hogy megfélemlítsék a lakosságot, különösen a kezdeti időkben, amikor a KKP még csak próbálta mindenre kiterjeszteni hatalmát.
A terror megszilárdításakor a megsemmisítés célpontjait önkényesen választották ki, hogy egyetlen csoport se érezhesse magát biztonságban. Minden politikai működésében a KKP a népirtás stratégiáját folytatta. A „reakciósok elnyomása” nem a reakciósok mozgalmának elfojtását, hanem a reakciósoknak tartott emberek likvidálását jelentette. Ha valaki csatlakozott a Nacionalistákhoz (Kuomintang, KMT) és mindössze néhány napig volt ott és ezen kívül semmi politikai tettet nem hajtott végre miután a KKP hatalomra került, erre az emberre is halál várt „reakciós múltja” miatt. A földreform folyamán, hogy a KKP a problémát gyökerestül megoldja, gyakran kiirtotta a földtulajdonos egész családját.
1949 után a kínai lakosságnak több mint a fele esett áldozatául hasonló üldözéseknek. Becslések szerint 60-80 millió ember halt meg erőszakos halállal. Ez a szám eléri a mindkét világháborúban meghalt emberek számát.
Ahogy más kommunista országokban is, a KKP nemcsak a lakosság tömeges kiirtását hajtotta végre, hanem a saját tagjai között is véres tisztogatásokat folytatott, kegyetlen módszereket alkalmazva azokon, akiknél az ’emberség’ elsőbbséget élvez a ’párttagság’ felett. Nemcsak a népet akarta ezzel megfélemlíteni, hanem saját tagjait is, hogy ’legyőzhetetlen erődöket’ hozzon létre.
Egy egészséges társadalomban az emberek figyelnek egymásra és szeretik egymást, tisztelik az emberi életet és tisztelik az Istent. Keleten azt mondják: „Ne tegyél olyat másokkal, ami neked sem tetszene.” A nyugati ember azt mondja: ”Úgy szeresd a szomszédodat, mint tenmagadat.” Csak egyedül a KKP tartja úgy, hogy „az emberiség történelme az osztályharcok történelme”. Ahhoz, hogy az osztályharc a társadalomban fennmaradjon, gyűlöletre van szükség. A KKP nemcsak maga öl meg embereket, hanem más embereket is arra buzdít, hogy öljenek, akik így az állandó öldökléstől közömbösekké válnak mások élete és bánata iránt, megszokják és közömbösekké válnak az embertelen és kegyetlen cselekedetek iránt, és annak örülnek, hogy ők megúszták a kegyetlenségeket, és így a kegyetlen elnyomáson alapulva a KKP hatalma továbberősödik.
A számtalan emberéleten kívül, akiket a néhány évtized alatt megölt, a KKP a kínai nép lelkületét is megölte. Sok embernél a kegyetlen harc során kialakult egy feltételes reflex: amikor a KKP felemeli a kést, az emberek feladnak minden elvet és értéket és megadják magukat. Bizonyos értelemben az ő lelkük már meghalt. Ez sokkal rosszabb, mint maga a fizikai halál.
1. A borzalmas mészárlás
Mielőtt a KKP hatalomra került Mao Ce-tung ezt írta: „Kategorikusan elutasítjuk a reakciós osztályokkal és a reakciós földalatti tevékenységekkel szembeni jóakarat és türelem politikáját”. Más szóval, még mielőtt a KKP elfoglalta volna Pekinget, már akkor a zsarnokságra törekedett a jól hangzó „proletárdiktatúra” név álcája alatt. Ennek illusztrálására álljon itt néhány példa.
1.1 A reakciósok elnyomása és a földreform
1950 márciusában a KKP kiadta a „A reakciósok szigorú leveréséről szóló rendeletét”, amelyet a történelem a „reakciósok leverésének kampányaként” tart számon.
A különböző dinasztiák uralkodóival ellentétben, akik hatalomra kerülésük után általános amnesztiát hirdettek, a KKP rögtön hatalomra kerülése után felemelte a hóhér bárdját. Mao az egyik pártdokumentumban megjegyezte: ”Több térségben félnek és nem merik nagy mértékben ölni a reakciósokat.” 1951 februárjában a KKP Központi Bizottsága rámutatott, hogy Zhejiang és a délen található Anhui tartományokon kívül nem volt megfelelő a megöltek száma, különösen a nagy és a közepes városokban, bátrabban kell elfogni az embereket és ha elfogtak egy csoportot, megölni minden tagját, nem szabad megállni.” Mao Ce-tung egy külön rendelkezést is kiadott: „A falvakban megölni a reakciósokat, akiknek a száma meghaladja a lakosság 1/1000 részét. A városokban a számuk kevesebb, mint 1/1000.” Abban az időben Kína lakossága 600 milliót tett ki. Ebből az következik, hogy ez a „királyi parancs” 600 ezer ember halálát jelentette. Hogy honnan jött ez a 1/1000 szám, senki sem tudja. Lehet, hogy Maonak abból a szeszélyéből származik, miszerint 600 ezer ember halála elegendő ahhoz, hogy félelmet keltsen a népben, és ezért lett ez a norma.
Ami azoknak az embereknek a bűnösségét illeti, akiket megöltek vagy akiknek meg kellett halniuk, ezen a kérdésen a KKP nem gondolkozott. 1951-ben kiadták „Rendelet a Kínai Népköztársaságban élő reakciósok megbüntetése”c. rendeletet, amelyben az áll, hogy „hírek terjesztéséért” azonnali halál jár.
Miközben folyt a reakciósok likvidálása, kezdetét vette a nagy mértékű földreform. Valójában a földreformot a KKP már az 1920-as években elkezdte az általa elfoglalt területeken. Kívülről úgy látszott, hogy célja „a békés égi birodalom” álmának megvalósítása a föld közös felszántásáról, valójában pedig csak az emberek megölésére szolgáló ürügy volt. Tao Zhu, aki a negyedik helyet foglalta el a KKP-ban, a következő megoldást javasolta: „Minden településen folyik a vér, minden családban harc dúl”, azaz minden faluban meg kell ölni a földesurakat.
A földreformot lehet, hogy gyilkosságok nélkül is végre lehetett volna hajtani a tajvani kormány módszeréhez folyamodva, akik a földreformot úgy hajtották végre, hogy felvásárolták a földeket a földtulajdonosoktól. Ugyanakkor a KKP, mivel rabló vér csörgedez ereiben, csak az „elvenni” szót érti. Mivel elveszi az emberek tulajdonát, ezért fél, hogy az emberek gyűlölni fogják és így „a kellemetlenségeket gyökerestől ki akarja irtani”.
A földreformban a gyilkosságok módszere leggyakrabban a „gyülekezés a harcra” metódusaként zajlott le. A gazdag parasztok ellen koholtak valamilyen vádat és aztán megkérdezték a tömeget: „Mit tegyünk?” Az összegyűltek közé előre beépítettek kommunistákat és aktivistákat, akik bekiabálták: ”Meg kell ölni!” A földtulajdonosokat és gazdag parasztokat helyben agyonverték. Abban az időben azokat, akik földdel rendelkeztek „elnyomóknak” nevezték, azokat, akik megsértették a népet „gonosz elnyomóknak”, azokat, akik hidakat építettek, javították az utakat, tanulói szervezeteket támogattak, segítettek a természeti károk miatt bajba jutott embereken „jótékonykodó elnyomóknak”, azokat, akik semmit sem csináltak, „tétlen elnyomóknak”. Az ilyen meghatározások valójában nem különböztek egymástól, mert az „elnyomó” típusától függetlenül az eredmény ugyanaz volt – helyben agyonverték mindet.
A KKP közzé tett adatokat, amelyek szerint 1952 végéig több mint 2 millió 400 ezer reakcióst likvidáltak. Valójában a halottak száma beleszámítva a járás vezetőjétől a helyi hivatalnokokig elérte az 5 milliót.
A reakciósok leverésének és a földreformnak 3 következménye volt. Egyfelől, a korábbi helyi hivatalnokokat, akik nemzetségi alapon kerültek a helyükre, likvidálták. A reakciósok elnyomásával és a földreformmal megölték a vezetés minden tagját, hogy kontroll alatt tarthassák az egész falut, majd minden faluba a pártbizottság tagjait helyezték. Másfelől, hatalmas pénzeket szereztek lopással és rablással. Harmadrészt, a földbirtokosok és gazdag parasztok brutális elhallgattatásával a KKP elérte azon célját, hogy megfélemlítse a népet.
1.2 „Harckampány a három ellen” és „Harckampány az öt ellen”
Miközben a reakciósok leverése és a földreform többnyire a falu alsóbb néprétegeit vette célba, a rá következő „három szembenállás” és „öt szembenállás” a városokra irányult.
A „három elleni kampány” 1951 decemberében kezdődött és az erkölcsileg nem megbízható pártfunkcionáriusokat vette célba: „harc a korrupció, a tékozlás és a bürokrácia ellen”, amely mozgalomnak a folyamán megölték a korruptnak tartott hivatalnokokat. Később a KKP ezt úgy interpretálta, hogy ezek a hivatalnokok a kapitalizmus csábításának hálójába estek. „Az öt elleni kampány” 1952 januárjában kezdődött: harc a megvesztegetés, az adó nem fizetés, az állami tulajdon eltulajdonítása, az állami utasítások és rendek elmulasztása, állami gazdasági információk ellopása ellen.
„Az öt elleni kampány” valójában a kapitalisták tulajdonának, sőt életének elvételét jelentette. Chen Yi, aki Shanghai vezetője volt akkoriban, minden este az ágyán ülve teával a kezében hallgatta meg a jelentéseket és nyugodtan kérdezte: „Hány ejtőernyős jelent meg ma?”, ami valójában azt jelentette: ”Hány üzletember ugrott ki az ablakon, hogy öngyilkosságot kövessen el?” Egyetlen kapitalista sem kerülhette el az „öt elleni harc” kampányát. Az adó nem fizetése elleni harc már a Qing Dinasztia (1644-1911) Guangxu korszakában (1875-1908) felmerült, amikor Shanghai kereskedelmi piacát kezdték kialakítani. A kapitalisták még az egész tulajdonukkal sem tudtak elszámolni az adóval. Ha valaki öngyilkos akart lenni, nem vethette bele magát a Huangpu folyóba, mert meggyanúsíthatták, hogy Honkong-ba akart úszni és a családtagjainak akkor is meg kellett volna fizetniük az adót, így az emberek inkább leugrottak egy magas ház tetejéről, hogy a KKP lássa a holttestüket. Azt mondják, hogy akkoriban Shanghai-ban nem mertek a magas házak mellett járni, mert féltek, hogy valaki kiugrik és agyonnyom valakit.
A „Politikai kampány tényei a Kínai Népköztársaság alapítása után” című dokumentum szerint, amelyet 4 szervezet is szerkesztett, beleértve a KKP történelmének Kutató Központját a két kampány, a „három elleni kampány” és az „öt elleni kampány” idején 323.100 embert tartóztattak le és több, mint 280 ember követett el öngyilkosságot vagy tűnt el nyomtalanul, a „Hu Fang elleni kampány” 1955-ben kb. 5000 embert érintett, közülük 500 embert tartóztattak le, 60 ember követett el öngyilkosságot és 12 ember halt meg erőszakos halállal, a következő mozgalomban, amely a reakciósok likvidálására irányult kb. 21.300 embert végeztek ki és több, mint 4300 ember vetett véget életének vagy tűnt el hír nélkül.
1.3 A nagy éhínség
A KKP létrejötte utáni időben, amikor nem volt elég gabonatermés, a „Nagy ugrás előre” mozgalom idején több ember halt meg, mint az összes többi kampányban. 1994 februárjában a „Vörös zászló” kiadó kiadott egy könyvet, amelynek a címe: ”Történelmi feljegyzések a Kínai Népköztársaságról”. Ebben a könyvben a következő áll:”1959-től 1961-ig a nem természetes halállal meghalt emberek száma és a születés-csökkenés elérte a 40 milliót. Kína lakosságának száma lecsökkent 40 millióra, amely valószínűleg a legnagyobb éhínség volt ebben a században.
A nagy éhínséget a KKP hamisan „hároméves természeti csapásnak” nevezte. Valójában azonban ez alatt a három év alatt kedvezőek voltak a természet feltételek, mivel egyetlen egyszer sem voltak nagy mértékű árvizek, szárazság, hurrikán, cunámi, földrengés, fagyok, jégeső, sáskajárás vagy más ehhez hasonló természeti csapás. A termény hiánya egyedül az ember bűne volt. A „Nagy ugrás előre” kampány az egész néptől azt várta el, hogy az acél olvasztásával foglalkozzanak, és a földművesek hatalmas mennyiségű termést hagytak elrohadni a földeken. Ennek ellenére a hivatalnokok minden megyében növelték a mezőgazdasági termények normáját. He Yiran, Liuzhou-i Prefektúra pártbizottságának elnöke olyan elképesztő hírt kreált, mint hogy Huanjiang megyében egy mu területen a termés 6,5 tonna volt. Ez a Lushan-i plénumon hangzott el, amikor a kínai kommunista párt meghirdette a „Jobboldali elhajlók” elleni mozgalmát. Hogy bizonyítsák a kommunista párt tökéletességét, a kormány elkobozta az adó egyik formájaként az egész országban a felnagyítottnak hirdetett termést. Amikor az elkobzott termés nem volt elég, azzal rágalmazták meg a parasztokat, hogy elrejtik a termést.
He Yiran azt mondta: ”Nem számít, hány ember hal éhen Liuzhou-ban, igyekezni kell, hogy elsők legyünk!” Néhány parasztnál maradt egy kevés rizs, amit az éjjeli edényben rejtettek el. Hogy a parasztok ne tudják megenni az elrejtett rizst, Huanjiang megyében Xunle kerület bizottsága azt a parancsot adta ki, hogy „El kell oltani minden tüzet és le kell fedni minden fazekat”. Katonák járőröztek éjszaka és ha tüzet láttak, ellenőrizték és elfogták a bűnösöket. Sokan a parasztok közül még füvet vagy fakérget sem mertek főzni és éhen haltak.
Történelmi szempontból, amikor nem volt elég termés, a kormány mindig megnyitotta a raktárakat és szétosztotta a termést az éhezők között, és ezen kívül az emberek elmehettek az éhező kerületekből. A KKP nyilván úgy gondolta, hogy az éhezés előli menekülés csökkenti a „párt tekintélyét” és elrendelte, hogy a rendőrök barrikádozzák el az utakat, nem hagyva, hogy az éhező emberek elmeneküljenek. Amikor az éhező emberek nem bírták ki és megrohanták a gabonaraktárakat, hogy hozzájussanak a terméshez, azt a parancsot adták ki, hogy lőjenek az emberek közé, és aztán azzal rágalmazták meg őket, hogy az éhező emberek ellenforradalmár elemek. Parasztok tömege halt éhen Gansu, Shandong, Henan, Anhui, Hubei, Hunan, Sichuan, és Guangxi megyékben. A parasztokat, akiknek nem volt mit enniük, munkára kényszerítették, hogy erőfeszítéseket tegyenek hidrotechnikai építmények építésében, gátépítésben és acélöntésben. Többen is összeestek, és nem tudtak felállni. Azok, akik túlélték, nem volt erejük, hogy eltemessék a halottakat. Több falu teljesen kihalt, mivel falvak éheztek és egyik a másik után halt ki.
Kína történelmében a KKP előtt, a legsúlyosabb éhezés idején voltak olyan esetek, amikor gyereket cseréltek, mert senki sem akarta megenni a saját gyerekét. A KKP uralma alatt az emberek kénytelenek voltak megenni a halottakat és megölték azokat, akik elmenekültek más megyékből, sőt megölték és megették a saját gyerekeiket is. „Faluban volt olyan éhező család, ahol csak az apa és két gyerek maradt életben: egy fiú és egy lány. Egyáltalán nem volt mit enniük. Egyszer az apa kiküldte a lányt az utcára. Amikor visszaért, nem találta az öccsét, de a fazékban zsíros húsdarabok úszkáltak és a tűzhelynél csontok hevertek. Néhány nap múlva az apa ismét vizet öntött a fazékba, majd behívta a lányát. A lány nagyon megijedt, majd sírva fakadt: „Apa ne egyél meg engem, gyűjtök neked füveket, begyújtok, de ha megeszel engem, ki teszi ezt meg neked?” (Sha Qing: Bayon, a zavaros föld)
Nem tudhatjuk, hány hasonló tragédia történt. Ellenben azt tudjuk, hogy a főbűnös, aki számtalan szerencsétlenség okozója - Kína kommunista pártja, aki dicsőítő dalokat írt arról, milyen jól vezeti az embereket, és a bajban csak azt mondta, hogy az emberek harcoljanak a természeti csapások ellen, továbbra is azt hirdetve, hogy ő milyen „nagy, helyes és fényes”.
1959-ben a Lushan-i Plénum után, Peng Dehuai tábornokot, aki őszintén megvédte a népet, elmozdították posztjáról. A kormányhivatalnokok közül többeket, akik igazat mondtak, elküldtek és letartóztattak. Ez után senki sem mert igazat mondani. A „nagy éhínség” idején ahelyett, hogy közölték volna a tényeket az emberek haláláról, majdnem mindenki a karrierje építése végett eltitkolta az igazságot. Amikor Shaanxi tartomány gabonatermény-segítséget akart nyújtani Gansu tartománynak, Gansu tartomány ezt nem fogadta el, mondván, hogy így is feleslege van.
A nagy éhínséget úgy tekintette a Párt, mint amivel teszteli a kormányhivatalnokokat: akkor megfeleltek a KKP kritériumainak, ha nem mondták meg az igazat az éhező milliókról, nem tulajdonítva ennek jelentőséget, következésképpen, számukra nem létezett tovább semmilyen emberi érzelem vagy égi elvek, amelyek abban zavarták volna őket, hogy kövessék a párt sorait. A nagy éhínség után a pártkáderek a tartományok szintjén formálisan önkritikát gyakoroltak. Li Jingquan-t, Sichuan tartomány KKP első titkárát, ahol emberek milliói haltak éhen, kinevezték a KKP dél-nyugati Végrehajtó Bizottság első titkárává.
1.4 A kulturális forradalomtól a Tiananmen téren történt mészárlásig és a Fálun Gong-ig
A kulturális forradalom hivatalosan 1966 május 16-án kezdődött és 1976-ig tartott. A KKP később maga is „tízéves katasztrófának” nevezte ezt az időszakot. Később egy jugoszláv újságírónak Hu Yaobang, a volt párttitkár így nyilatkozott: ”Akkoriban ez 100 millió embert érintett, ami a kínai lakosság 1/10 része.”
A „Politikai kampány tényei a Kínai Népköztársaság alapítása után” c. könyvben ez áll: 1984 májusában a KKP KB 31 hónapos intenzív ellenőrzés és nyomozás után a következő statisztikai adatokat kapta a kulturális forradalommal kapcsolatban: „4 millió 200 ezer embert tartoztatták le és folytattak ellenük nyomozást, több, mint 1 millió 728 ezer ember halt meg erőszakos halállal, több, mint 135 ezer embert végeztek ki mint ellenforradalmárt, 237 ezer felett van a megöltek száma, 7 millió 30 ezer ember vált rokkanttá a fegyveres támadások során, 71 ezer 200 család esett szét teljesen. A tartományokban összegyűjtött statisztikai adatok alapján a kulturális forradalom idején erőszakos halállal meghaltak száma meghaladta a 7.730.000.
A gyilkosságokon kívül a kínai forradalom elején egy öngyilkossági hullám is jellemző volt. Híres értelmiségiek (Lao She, Fu Lei, Jian Bozan, Wu Han és
A kulturális forradalom volt Kínában a legdühöngőbb baloldali korszak. A gyilkosság versenyképes útja volt a forradalmi hovatartozás megnyilvánulásának és az „osztályellenség” likvidálásának eszközei brutálisak és kegyetlenek voltak.
A „reform és nyíltság politikája” lehetővé tette, hogy információk felszínre kerüljenek, amelynek köszönhetőn külföldi újságírók is tanúi lehettek a Tiananmen téri mészárlásnak 1989-ben és televízió riportoknak, amelyek mutatták az egyetemisták után hajtó tankokat és azt, ahogy azok halálra gázolják a fiatalokat.
10 év elteltével, 1999. július 20-án Jiang Zemin megkezdte a Fálun Gong üldözését. 2002 végén Kína belső csatornákon terjedő információi szerint több mint 700 ezer haláleset történt a fogvatartás különböző helyein: munkatáborokban, börtönökben és pszichiátriai intézetekben. Átlagban 7 embert gyilkoltak meg naponta.
Úgy tűnik, hogy a KKP által megölt emberek száma jóval kevesebb, mint korábban, amikor emberek milliót és tízmillióit ölték meg. Valójában ennek két oka van: egyfelől a KKP kultúrája átmosta az emberek agyát, akik ettől engedelmesek és cinikusak lettek, másfelől az államkincstár kirablása és a csúszópénzek miatt a kínai gazdaság a társadalmi stabilitás kedvéért „vérátömlesztésen esett át” és a külföldi tőkétől függ. A Tiananmen téri mészárlás utáni gazdasági szankciók frissek maradtak a KKP emlékezetében és már tudják, hogy a gyilkolás a külföldi tőke kivonását eredményezheti és veszélyezteti totalitárius rezsimjét. A mészárlás száma nem csökkent, csak most már az ártatlan emberek meggyilkolása titokban történik, és a KKP ádázan elkendőzi azok okait.
Folytatás a "HETEDIK KOMMENTÁR/2. rész" című bejegyzésben
