1.2 A vezető előtti hódolat és a felsőbbrendű nézetek
Marxtól egész Jiang Zemin-ig a pártvezetők portréi állandóan ki voltak téve, hogy hódolhassanak előttük. A KKP vezetők abszolút tekintélye kizár bármiféle kifogást. Mao Ce-tungot „Vörös Napnak” vagy „Nagy Felszabadítónak” magasztalták. A párt méltató szavakkal illette írásait, azt állítva, hogy „egy mondata felér 10.000 hétköznapi mondattal”. Den Xiaoping úgy uralkodott a politikán, mint egy hűbérúr. Jiang Zemin „Három Képviselő” teóriája kevesebb, mint 40 karakter, beleértve a központozást, de a KKP negyedik Plenáris ülése így dicsőítette: „kreatív választ adott olyan kérdésekre, mint az, hogy mi a szocializmus, hogyan építsük a szocializmust, milyen pártot építsünk, és hogyan tegyük azt”. A Párt kiemelkedőnek nevezte a „Három Képviselő” gondolatait, habár ez esetben gúnyolódhatott, amikor azt mondta, hogy a marxizmus-leninizmusnak, Mao Ce-tung gondolatainak és Deng Xiaoping teóriájának folytatása és továbbfejlesztése.
A kommunista párt eretnek diktatúráinak félelmetes eredményei, hogy Sztálin ok nélkül lemészároltatott embereket, Mao Ce-tung bevezette a „Nagy Kulturális Forradalmat”, Deng Xiaoping parancsot adott a Tiananmen téri mészárlásra, Jiang Zemin mai napig is üldözi a Fálun Gongot.
Egyfelől a KKP meghatározza az Alkotmányban: „A Kínai Népköztársaságban minden hatalom a népé. Az emberek a államhatalmat a következő szerveken keresztül gyakorolják: Nemzeti Népkongresszus és a különböző szinteken lévő helyi Népkongresszusok”. „Egyetlen szervezet vagy személy sem élvez privilégiumot az Alkotmány vagy jog fölött”. Másfelől, a KKP Szervezeti Szabályzata kinyilatkoztatja, hogy a KKP a kínai szocialista ügy vezetője, amely felülmúlja mind az országot, mind a népet. A Nemzeti Népkongresszus Állandó Bizottságának elnöke fontos beszédeket tartott az ország különböző részein, kijelentve, hogy a Nemzeti Népkongresszus az államhatalom legfelsőbb szerve, amelynek engedelmeskednie kell a KKP vezetőinek. A KKP „demokratikus centralizmus” elve szerint az egész pártnak engedelmeskednie kell a Párt Központi Bizottságának. Lényegét tekintve, amihez a Nemzeti Népkongresszus valójában ragaszkodik, az a Főtitkárság diktatúrája, amelyet a törvényhozás is véd.
1.3 Erőszakos agymosás, az elme ellenőrzése, szigorú szervezetek, nem léphetsz ki, ha beléptél
A KKP szervezete nagyon szigorú: két párttag ajánlására van szükség a belépéshez, az új tagnak fel kell esküdnie, hogy belépésétől örökké hű marad a párthoz, a párttagoknak tagdíjat kell fizetniük, látogatniuk kell a szervezeti rendezvényeket, és részt kell venniük a csoportos politikai képzéseken. A pártszervezetek a kormány minden szintjét áthatják. A KKP-nak alapszervezetei vannak minden faluban, városban és peremvárosban. A KKP nemcsak a párttagokat és a párt ügyeit ellenőrzi, de a párton kívülieket is, mert az egész rezsimnek „engedelmeskednie kell a pártvezetésnek”. Azokban az években, amikor az osztályharc mozgalmait végrehajtották, a KKP vallás papjai, név szerint a különböző szinteken lévő párttitkárok maguk sem tudták, mit csinálnak, a leggyakrabban csak fegyelmezték az embereket.
A pártgyűléseken elhangzó „kritika és önkritika” vég nélküli, közös eszközéül szolgál a párttagok elméjének ellenőrzésére. A történelem folyamán a KKP a politikai mozgalmak sorát indította, mint pld. „a párttagok megtisztítása”, „a párt légkörének javítása”, „a hitszegők elfogása”, „az Anti-Bolsevik Alakulat felszámolása”, „a Párt megfegyelmezése”, rendszeresen tesztelték a „párttermészet jellegét” és a tagok fogékonyságát, hogy az erőszak és terror hatására mennyire tartanak lépést a Párttal.
A KKP-hoz való csatlakozás olyan, mint amikor valaki aláír egy visszavonhatatlan szerződést arról, hogy eladja a testét és a lelkét. A Párt szabályaival, amelyek mindig a Nép törvényei fölött állnak, kénye-kedvére kirakhatja bármelyik párttagot, míg a párttag nem léphet ki a KKP-ból, anélkül, hogy ez ne járna súlyos büntetésekkel. A Pártból való kilépés hűtlenségnek számít. és szörnyű következményekkel jár. A „Nagy Kulturális Forradalom” idején, amikor a KKP kultusza elérte az önkényuralmat, közismert volt, hogy ha a Párt úgy döntött, hogy meghalsz, akkor nem élhettél tovább, ha a Párt azt akarta, hogy éljél, nem halhattál meg. Ha valaki öngyilkosságot követett el, akkor megbélyegezték, hogy „a bűnéért járó büntetéstől rettegett” és az összes családtagját is belevonták az ügybe és megbüntették.
A Párton belüli döntés folyamata olyan, mint egy fekete doboz, a párton belüli harcokat teljes titokban tartják. A pártdokumentumok mind titkosak. A KKP, félve attól, hogy bűntettei napvilágra kerülnek, rendszeresen letartóztat másképp gondolkodókat azzal a váddal, hogy „államtitkokat szivárogtattak ki”.
1.4 Az erőszak, vérontás és a Pártért hozott áldozat ösztönzése
Mao Ce-tung azt mondta: „A forradalom nem olyan, mint egy vacsora, esszéírás, képfestés vagy hímzés, nem lehet olyan kifinomult, megfontolt, nyájas, higgadt, kedves, udvarias, józan és nagylelkű. A forradalom egy felkelés, egy erőszakos cselekedet, ahol az egyik osztály megdönti a másik hatalmát.” )
Deng Xiaoping ezt mondta: „Megölni 200.000 embert 20 év stabilitásért cserébe.”
Jiang Zemin ezt a parancsot adta ki: „Fizikailag meg kell őket semmisíteni (a Fálun Gong gyakorlókat), bemocskolni jó hírüket, és pénzügyileg csődbe juttatni”.
A KKP az erőszakot támogatja, számtalan embert ölt meg korábbi politikai mozgalmai során. Arra tanítja az embereket, hogy az ellenséggel szembeni bánásmódjuk „olyan hideg legyen, mint egy komoly tél”. A Vörös Zászló azért vörös, mert „mártírok vére festette vörösre”. Valójában a Párt azért imádja a vörös színt, mert szenvedélye a vér és a mészárlás.
A KKP hősi példákat állít, hogy a Pártért hozott áldozatra ösztönözze az embereket. Amikor Zhang Side egy szárítókemencében ópiumkészítéskor meghalt, Mao Ce-tung úgy dicsőítette a halálát, hogy „olyan kemény, mint a „Tai Hegy”. Azokban a tomboló években, amikor olyan „bátor szavak” adtak inspirációt, mint „Ne félj se a nehézségtől, se a haláltól”, „A keserű áldozat erősíti a merész elhatározást, megengedjük, hogy a Nap és a Hold új égen ragyogjon”, miközben az anyagi ellátás teljes hiányban szenvedett.
Az 1970-es évek végén, a Vietkong csapatokat küldött és megdöntötte a Vörös Khmer rezsimjét, akiket a KKP támogatott és kimondhatatlan bűntetteket hajtott végre. Bár a KKP dühöngött, mégsem tudott csapatokat küldeni, hogy támogassák a Vörös Khmert, mivel Kínának és Kambodzsának nem volt közös határa. Ehelyett a KKP „önvédelem címszóval” háborút kezdeményezett Vietnám ellen a Kínai-Vietnám határ mentén, hogy megbüntesse a Vietkongot. Kínai katonák tízezrei áldozták fel életüket és vérüket a kommunista pártok közötti harc oltárán. Haláluknak valójában semmi köze sem volt az államterülethez és a felségjoghoz. Néhány évvel később szégyentelenül úgy emlékezett meg a sok fiatal, naiv életről, akiket értelmetlenül feláldozott, hogy „forradalmi hősi lelkek”, „tisztességtelenül kölcsönvett dal”, „vérrel festett előkelő viselkedés”. Miközben 154 kínai mártír halt meg 1981-ben, amikor visszafoglalták a Guangxi tartományban lévő Faka hegyet, a KKP azt alkalomadtán visszaadta Vietnámnak, amikor meghúzták a Kínai-Vietnám határt.
Amikor az atipikus tüdőgyulladás rohamosan terjedt és emberi életeket fenyegetett 2003 elején, a KKP azonnal fiatal ápolónőket vetett be. Ezeket a nőket rögtön bezárták a betegekhez, hogy azokat gondozzák. A KKP fiatalokat szeret a legveszélyesebb frontvonalba küldeni, hogy megerősítse „dicsőséges image-üket”, mely szerint „Nem félnek a nehézségtől, sem a haláltól”. Akárhogy is a KKP-nak nem volt magyarázata arra, hogy a többi 65 millió párttag hol volt és hogy milyen image-dzsel járultak a Párt képéhez.
1.5 Istentagadás és az emberi természet eltompítása
A KKP az ateizmust hirdeti és kijelenti, hogy a vallás „a lélek ópium”, amely megmérgezi az embert. Felhasználta hatalmát, hogy eltiporja a Kínában lévő összes vallást, majd utána Istenné tette meg saját magát, átadva az ország feletti abszolút hatalmat a KKP kultuszának.
Azzal egy időben, hogy a KKP szándékosan megrongálta a vallásokat, a hagyományos kultúrát is tönkretette. Kijelentette, hogy a hagyomány, moralitás és etika babonás, feudális, reakciós csökevények, amelyeket a forradalom nevében ki kell irtani. A Nagy Kulturális Forradalom idején olyan széles körben elterjedt rút jelenségek sértették a kínai hagyományokat, mint hogy házastársak leleplezték egymást, a tanulók megverték tanáraikat, apák és fiúk egymás ellen fordultak, a Vörös Gárda ok nélkül gyilkolt ártatlanokat, vert meg, semmisített meg vagy fosztott ki lázadókat. Ezek természetes következményei voltak annak, hogy a KKP eltompította az emberi természetet.
Miután a KKP megalakította rezsimjét, kényszerítette a kisebbségben lévő nemzetiségeket, hogy engedelmességet fogadjanak a kommunista vezetőknek, kompromittálva régi, színes, gazdag etnikai kultúrájukat.
1989. június 4-én az ún. „Népi Felszabadító Hadsereg” egyetemistákat mészárolt le Pekingben. Ennek eredményeképpen a kínaiak teljesen elvesztették Kína politikai jövőjébe vetett hitüket. Attól kezdve, az egész nép csupán a pénzcsinálásra összpontosít. 1999-től napjainkig a KKP embertelen módon üldözi a Fálun Gongot, szembeszállva az „Igazságosság, Együttérzés és Tolerancia” elveivel, siettetve az erkölcsi normák hanyatlását.
Az új évszázad elején, illegális földfoglalások és a pénzügyi és anyagi tartalékok ellenőrzése sok embert sodort a hajléktalanság és a nyomor szintjére. A fellebbezők száma ugrásszerűen megnőtt és a társadalmi konfliktusok felerősödtek. Gyakoriak a nagyarányú tiltakozások, amelyek a rendőrség és fegyveres erők erőszakos beavatkozását váltották ki. A „Köztársaság” fasiszta jellege nyilvánvalóvá vált, és a társadalom elvesztette erkölcsi érzékét.
A múltban a gazember nem bántotta a közvetlen szomszédját, vagy ahogy a közmondás mondja: a róka otthonától messze vadászott. Ma, amikor az emberek át akarnak verni valakit, inkább rokonaik és barátaik válnak célponttá és „gyilkos ismerősöknek” nevezik őket.
A múltban a kínai állampolgárok az erényességet helyezték mindenek fölé, ma pedig az emberek a szegényeket és nem a prostituáltat gúnyolják. Az emberi természet és erkölcs tönkretételének történetét élénken mutatja be a következő ballada:
„Az 50-es években az emberek egymást segítették,
A 60-as években küzdöttek egymás ellen,
A 70-es években átverték egymást,
A 80-as években csak magukkal törődtek,
A 90-es években bárkit kihasználtak, akivel csak találkoztak.”
1.6 A hatalom katonai megszerzése, a gazdaság, vad politikai és gazdasági ambíciók monopolizálása
A KKP egyetlen célja az volt, hogy fegyveres erő segítségével kezébe ragadja a hatalmat és létrehozza az állami tulajdon rendszerét, amelyben az állam monopóliummal rendelkezik a tervezett közgazdaságban. A KKP vad ambíciói messze túltesznek egy szokványos ördögi kultuszon, amely csupán a pénzfelhalmozással foglalkozik.
Egy olyan országban, ahol az általános szocialista tulajdonjog csak a kommunista párt kezében van, a pártszervezeteknek nagy a hatalmuk, a különböző szinteken lévő pártbizottságok és pártsejtek állami infrastruktúrával rendelkeznek. Az irányító pártszervezetek ellenőrzik az államgépezetet, és tőkét vesznek ki a költségvetésből az irányítás különböző szintjein. A KKP olyan, mint egy vámpír hatalmas vagyont szív ki a népből.
Folytatás a "NYOLCADIK KOMMENTÁR/3. rész" című bejegyzésben
