A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT KEZDETI IDŐSZAKAIRÓL
ELŐSZŐ
A Xu Shen (Keleti Han Dinasztia) által i. sz. 147-ben írt „Egyszerű karakterek magyarázata és összetett karakterek elemzése” című könyv alapján (Shuowen Jiezi) a hagyományos kínai „Dang” karakter jelentése „párt” vagy „banda”. Ennek két alapvető része van, melyek megfelelnek az „előmozdít vagy támogat” illetve „sötét vagy fekete” meghatározásnak. A két alapvető rész egymás mellé helyezésével a karakter „a sötétség előmozdítása, támogatása” jelentést kapja. A „párt” vagy „párttag” (illetőleg „banda” vagy „bandatag”) becsmérlő jelentést hordoz. Konfucius szerint „Egy nemesember büszke, de nem agresszív, társas, de nem fanatikus lény.” Az Analects (Lunyu) magyarázó lábjegyzetei szerint „Az emberek, akik segítik egymást gaztetteik eltitkolásában, bandát (pártot) alkotnak”. A kínai történelemben a politikai érdekszövetkezeteket gyakran Peng Dang-nak (összeesküvőknek) nevezték. Ez a kifejezés a „gazemberek bandájának” szinonimája a Kínai kultúrában, jelentése az önző érdekekből történő bandába tömörüléshez társítható.
Miért bukkant fel, hogyan nyert teret és hogyan vette át a hatalmat a Kommunista Párt a kortárs Kínában? A Kínai Kommunista Párt (KKP) folyamatosan adagolta a kínai emberek elméjébe, hogy a történelem és az emberek egyaránt a KKP-t választották, és hogy „a KKP nélkül nem létezne egy új Kína.”
Vajon a kínai nép a Kommunista Pártot választotta-e? Vagy pedig a Kommunista Párt, bandaként felemelkedve erőszakkal elfogadtatta magát? A választ a történelemben kell keresnünk.
A késői Qing-dinasztiától (1644-1911) kezdve egészen a Köztársaság korai szakaszáig (1911-1949) Kína iszonyú külső megrázkódtatásoktól és széles körben végrehajtott merényletektől szenvedett a belső átszervezés idején. A kínai társadalom fájdalmasan zavaros időszakot élt át. Sok értelmiségi ill. magasztos példaképekkel rendelkező ember meg akarta menteni az országot és annak népét. Akárhogyan is, a nemzeti válság és káosz kellős közepén nyugtalanságérzetük egyre nőtt, mely először kiábrándultsághoz, majd teljes kétségbeeséshez vezetett. Ahogyan az ember bármely rendelkezésre álló orvoshoz folyamodik betegsége idején, úgy keresték ők is lehetőségeiket Kína határain kívül. Amikor a brit és francia stílus megbukott, az orosz módszerhez nyúltak. Nem tétováztak felírni a legszélsőségesebb ellenszert a betegségre, abban a reményben, hogy Kína hamarosan erőssé válik.
Az 1919. május 4-i megmozdulás ennek a kétségbeesésnek mélyreható visszatükröződése volt. Az emberek egy része az anarchiát támogatta; mások azt javasolták, hogy döntsék meg Konfúciusz tanait, megint mások pedig az idegen kultúra behozatala mellett tették le voksukat. Röviden, visszautasították a hagyományos kínai kultúrát és szembehelyezkedtek Konfúciusz arany középúton haladó tanaival. A dolgok minél rövidebbre fogása érdekében a hagyományok teljes felszámolása mellett döntöttek. Egyrészt a közöttük lévő szélsőséges tagok nem találtak utat az ország szolgálatára, másrészt szilárdan hittek saját eszméikben és akaratukban. Úgy érezték, a világ kilátástalan, és azt hitték, hogy ők az egyedüliek, akik megtalálták a helyes utat Kína jövőbeni fejlődéséhez. Éheztek a forradalomra és az erőszakra.
A különböző tapasztalatok különböző elméletekhez, elvekhez és utakhoz vezettek a különféle csoportok között. Végül is az emberek egy csoportja találkozott a Szovjetunió kommunista pártjának képviselőivel. Az „erőszakos forradalom a politikai hatalom megszerzéséért ” eszméje, mely a marxista-leninista elvekből kelt életre, türelmetlen érzületeikre apellált, és alávetette magát az ország és a nép megmentésére irányuló vágyuknak. Azonnal szövetséget kötöttek egymással. Bevezették Kínába a teljesen idegen koncepciót, a kommunizmust. A KKP első kongresszusán tizenhárman voltak jelen. Később néhányan közülük meghaltak, mások elmenekültek, és voltak akik – elárulva a KKP-t, vagy megalkuvóvá válva – a megszálló japánokkal működtek együtt, és végül voltak olyanok is, akik kiléptek a KKP-ból és beálltak a Kuomintang (Nacionalista Párt, továbbiakban KMT) soraiba. 1949-től, amikor a KKP hatalomra került Kínában, csak Mao Zedong (másképpen ejtve: Mao Ce Tung) és Dong Biwu maradtak az eredeti tizenhárom tagból. Nem egészen világos, vajon a KKP megalapítói tudatában voltak-e abban az időben annak, hogy ez az „istenség”, amit a Szovjetunióból hoztak be, valójában egy gonosz kísértet/szellem, és hogy az „orvosság”, mely után kutattak a nemzet megszilárdítása érdekében, az tulajdonképpen egy halálos méreg.
A „Minden Oroszok Kommunista Pártja (Bolsevik – későbbiekben a Szovjetunió Kommunista Pártjaként ismert) éppen csak hogy megnyerte a forradalmát, máris a Kínát érintő becsvágyának megszállottja lett. 1920-ban a Szovjetunió megalapította a Távol-keleti Kormányhivatalt, mely a Harmadik Kommunista Internacionálé, más néven Kommintern ága volt. Felelős volt a Kommunista Párt Kínában és egyéb országokban történő létrehozásáért. A hivatal élén Sumiltsky állt, Grigori Voitinsky volt a helyettes igazgató. Chen Duxiu-val [1] és másokkal együtt megtették az előkészületeket a KKP megalapításához. A Kommintern Kína-ágazatának létrehozásáról szóló javaslat, melyet ez utóbbiak 1921 júniusában a Távol-keleti Kormányhivatal elé terjesztettek, azt mutatta, hogy a KKP egy, a Comintern által vezetett ágazat volt. 1921. július 23-án a Távol-keleti Kormányhivatal két tagja, Nikolsky és Maring segítségével a KKP hivatalosan is megalakult.
Tehát a kommunista mozgalom Kínában kísérletként bevezetésre került, és a KKP mindenek fölé helyezte magát, minden útjában lévőt meghódítva, vég nélküli katasztrófával sújtva ezáltal Kínát. ...
Jegyzetek
[1] Chen Duxiu (1879-1942) egyik kiemelkedő vezére volt a május 4-i-mozgalomnak, 1919-ben és a KKP első főtitkára volt. A húszas években Chen egy egységes front kialakításáért lépett fel az akkor kormányon levő KMT-vel együtt. Chen csatlakozott Trockij ellenzéki hullámához és később vagy kizárták a KKP-ból, vagy ő visszalépett a pártból. 1932-ben a Kuomintang-hatóság letartóztatta és öt évig börtönbe zárta.
Folyátatás a MÁSODIK KOMMENTÁR/2. bejegyzésben
